p>

 

 

   

   

Pályázatok  


TIOP-3.4.2-08/1-2008-0117

DAOP-4.1.3/C-2f-2010-0001

   

   

Hőtérkép

Felhőkép

   

   

Április hónap is bővelkedett eseményekben. A Költészet Világnapja alkalmából Arany János verseket olvastunk fel, majd összegyűjtöttük lakóink kedvenc verseit, balladáit és a „minden napra egy vers” keretein belül naponta, kívánságuk szerint felolvasunk egyet-egyet.

Megünnepeltük legidősebb lakónk Bagi Pálné Erzsike néni 97. születésnapját. Isten éltesse még sokáig közöttünk!

Tovább fűztük az „élet a tanyán” program sorozatunkat: Hrncsjárné Dorogi Mária segítségével foglaltuk össze a tanyasi élet szokásait. Időseink szívesen idézték fel gyermekkoruk tanyasi iskolában megélt élményeit, fiatalkoruk eseményeit, a tanya körüli teendőket a kenyérsütéstől az állattartásig. A sok közös emlék felidézésével jókedvű beszélgetés kerekedett talán estig is eltartott volna, olyan sok emlék és történet fűzi lakóinkat a tanyavilághoz.

Mint minden évben, idén is egy kis meglepetéssel készültünk a fáklyás felvonulóknak. Felidéztük a régi idők, a „Munkásosztály majálisát”. A megfáradt felvonulókat jaffa szörppel kínáltuk, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük szépen az ehhez kapott régi munkásruhákat, sapkákat, eszközöket!

Az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat köszöntöttük május egyik legszebb ünnepén, anyák napján.  Fellépett a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola „Fürge lábak” néptánc csoportja, Gógné Babák Ildikó vezetésével. Köszönjük a gyerekek szívet melengető, színvonalas műsorát. Ünnepségünket tovább színesítették a dolgozóink által előadott gyönyörű versek és dalok. E jeles eseményre ellátogattak az otthonukban élő idősek is. A régi jó ismerősök ilyenkor itt nálunk találkoznak, és az ünnepség után, sütemény és limonádé mellett sokáig beszélgettek a jó levegőn a Gondozási Központ teraszán.

A kellemes tavaszi idő beköszöntével elkezdjük a kemencés programjainkat is. Reméljük, sok finom sütemény készül majd a kerti kemencében. A következő időszak programjaira is  szeretettel várunk minden érdeklődőt!

   

 

   

   

   

   

   

Oldalainkat 104 vendég és 0 tag böngészi

   
© © 2009 - 5561 Békésszentandrás, Hősök tere 1. Telefon: (66) 218-344; Fax: (66) 218-344 /26-os mellék - Email: polghiv@bekesszentandras.hu