p>

 

 

   

Pályázatok  


TIOP-3.4.2-08/1-2008-0117

DAOP-4.1.3/C-2f-2010-0001

   

   

Hőtérkép

Felhőkép

   

Testvértelepülési találkozó és Vitamin-nap

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata az EACEA Európa a polgárokért program (2007-2013) 1.1 „Testvérvárosok polgárainak találkozói” címmel pályázatot nyertmelynek keretén belül 2013. augusztus 9.-e és augusztus 11.-e között rendezte meg a testvértelepülési találkozótvalamint a VII. Sport –és Vitamin-napot. A rendezvényt az Európai Unió – Európai OktatásiAudiovizuális és Kulturális Ügynökség támogatta. A testvértelepülési konferencia ünnepélyes megnyitója a Körös Művelődési Házban kezdődöttahol a Sinka Imreközségünk polgármestere köszöntette a jelenlévőket és röviden bemutatta településünk jellemző helyszíneitépületeit.

Majd legrégebbi testvértelepülésünkKishegyes mutatkozott be. Juhász Bálint, a kishegyesi Helyi Közösség elnöke elmondtahogy mennyire készültek erre a hétvégéresokan jöttek el, hogy erre a két napra „visszafoglalják Szentandást” és a sportversenyeken, a táncgálán is színvonalas produkciót nyújthassanakSimonyifalva polgármestereHaász Tibor és a leendő Körösfő-Nyárszó polgármestereAntal János is méltatta a rendezvényt és néhány szóban bemutatta községüket. A megnyitón jelen volt Babák MihálySzarvas város polgármestereDankó BélaKondoros polgármestereországgyűlési képviselő és Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetőjeMindhárman üdvözölték ezt a rendezvényt és sikeres tanácskozástegyüttlétet kívántak a négy település résztvevőinek. A következő percekben Hévizi Róbertképviselő, a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület elnöke tartott rövid előadást „Hagyományaink ápolása a sokszínű Európábanvalamint a Civil szervezetek szerepe és lehetőségei az uniós integrációban” címmel. A háromnapos konferencia mottója volt: „Ha nincs gyökeredelvisz a szél!” és ebből az alkalomból a helyszíneken egy-egy fát ültettek el a résztvevőkÍgy volt ez péntek délután is. A testvértelepülési polgármesterek a könyvtár udvarán közösen elültettek egy fátmelyre az előbb említett mottó kerültEzt követően a testvértelepülések „Itt élünk mi” című fotókiállítását Bődi Etelka nyitotta meg a Könyvtár Galériájában ezen gondolatokkal:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink, Tisztelt szentandrási barátaim!

Nézve a kiállítás képeit egyetlen szó jutott eszembe: otthon. Olyan egyszerű és mégis összetett ez a szó: benne van a helymegjelölés: itt vagy ott, és a haza, a hon is. Vajon mit hívhatunk otthonnak?

Ez folyamatosan változik. Első otthonunk, az anyaméh, csak rövid ideig védelmez minket. Majd későbbi életünkben sok épületet, lakást hívhatunk otthonnak, kisebb és nagyobb tereket. Lehet otthonunk egy település, egy vidék, egy vagy több ország, vagy az egész bolygónk is.

Otthonos lehet egy érzés, vagy hangulat is. Mégis, ez a változó kifejezés valahol mindig magában hordoz egy olyan tartalmat, amely örökké ugyanaz marad. A levegő illatát, a folyóparti füzek között muzsikáló szél hangját, az első csók ízét és a baráti összejövetelek nevetését, önfeledtségét. De benne vannak elődeink sírjai, a róluk szóló történetek, a tárgyi és szellemi hagyatékuk is: a nagymama derelye vágója, vagy Lonci néni bejgli receptje is. Az otthon magába foglalja a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket is. Széchenyi szavaival élve: csak az marad meg, amit tovább adunk: ahhoz, hogy otthonunk, szülőföldünk megmaradjon, tovább kell adni, amit mi kaptunk az eleinktől azzal együtt, amit mi tettünk hozzá: a történeteket, a recepteket és a derelye vágót is.

Ezek a fotók egy pillanatot rögzítettek egy-egy település életéből. A felületes szemlélő számára csak épületek, tájképek, de ha közelebb lépünk láthatjuk az ott élő emberek keze nyomát is, amivel formálták, megőrizték a szeretett helyeket, az épített örökséget. Ott van milliónyi történet a képeken: szerelmek és csalódások, örömök és bánatok, sorsfordító események, könnyek, szenvedés, nevetés és minden, amit életnek hívunk.  S hogy mi végre küzdünk, építünk, szervezünk, alkotunk, fotózunk és dolgozunk annyian? Hadd idézzem Tamási Áront: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. S hogy az otthonunkat megmutathassuk és megoszthassuk barátainkkal, magyar testvéreinkkel.

Szívből kívánom, hogy megtekintve a kiállított képeket önöknek is kedve támadjon megörökíteni otthonukat, szülőföldjüket, és induljanak el, hogy megismerjék testvértelepüléseink nevezetességeit, sajátosságait, de legfőképpen az ott élő embereket, hogy további képekkel, történetekkel, kapcsolatokkal gazdagodjanak, és hogy egynél több helyet is otthonuknak nevezhessenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! „

            Ezután a rendezvény a Bencsik Mihály Sporttelepen folytatódott, ahol elkezdődtek a sportversenyek. A VII. Sport- és Vitamin-nap megnyitóján Sinka Imre polgármester úr szavai után került sor a Román Köztársaságban található, Kolozs megyei Körösfő községgel és Nyárszó faluval megkötendő testvérkapcsolati és együttműködési megállapodás aláírására. Majd a színpad előtt először a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola és Óvoda óvodásai és iskolásai mutatták be műsorukat és őket követte a tavaly sikert aratott Vitaminbombák néhány extra férfihanggal. A péntek este könnyűzenei koncertekkel fejeződött be, ahol hallhattuk Nemcsényi Dórit új zenekari formációban, örülhettünk az Ismerős Arcok zenéjének és hajnalig táncolhattunk a Gazember zenekar jóvoltából.

            Szombaton délelőtt ismét konferenciákkal kezdődött a nap, de most már három helyszínen különböző előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők. A Hunyadi János Katolikus Általános Iskolában Molnár Imre Zoltán igazgató úr „A diákönkormányzatok működései és lehetőségei” című prezentációját mutatta be. A Polgármesteri Hivatalban dr. Molnár Karolina a „Fenntartható együttműködési lehetőségek” címmel, dr. Virág Sándorné a Gondozási Központban „Aktív közösségi szerepvállalás nyugdíjas korban” címmel tartott rendkívül figyelemfelkeltő előadást. A három konferencia emlékére ezt követően faültetésre került sor. A Sporttelepen közben elkezdődtek a főzőversenyek. A zsűrinek (Lancsa Pálné, Brád Ágnes, Gere Éva, Rusz Zoltán, szabó Imre) mintegy 20 féle étel közül kellett sorrendet kialakítani, ami nem volt könnyű feladat számukra. Az érdeklődők kipróbálhatták a sárkányhajózást is, ami évek óta üde színfoltja a hagyományos rendezvénynek. Ebéd után a színpadi produkciókat csodálhattuk meg. Felléptek a Körösparti Muslincák, énekelt Nyéki Valéria és a Szentandrási Dalkör, új formációkat mutattak be a Vértessy Tánc-Sport Egyesület fiatal táncosai. Igazi érdekesség volt a Hagyományok Háza, ahol a négy település kézművesei tárták elénk szebbnél szebb alkotásaikat.  A lányok, asszonyok örömére körünkben üdvözölhettük Soltész Rezsőt, akinek szintén sikerült jó hangulatot varázsolnia. Nagy népszerűségnek örvendtek az erős emberek résztvevői: Vereb Zoltán, Bencsik Zsolt, Foltán Róbert, Oláh László, Krátki András, Kis István, Lengyel László, Pásztor Bence. A szenzációs volt a versenyük! Ezt követte a nap fénypontja, a testvértelepülések néptánccsoportjainak fellépése. Először a szentandrási Fürge Lábak Néptánccsoport sárközi lassú és friss csárdást táncolt, majd Simonyifalva Leveles Néptáncegyüttese magyarpalatkai táncát, a körösfői néptáncegyüttes kalotaszegi verbunk, lassú-friss csárdását, legényes táncát csodálhattunk meg. Végezetül a kishegyesi Rizgetős Néptáncegyüttes a Pacal Banda zenekarral varázsolta el a közönséget. A tombolasorsolás után Hévizi Mariann és Horváth András Zsolt „Másképp szól” zenei formációját hallhattuk. Este Rúzsa Magdi élő koncertjét élvezhettük, ahová a környékről is nagyon sokan érkeztek. A nap folyamán másodjára láthattuk a úgynevezett Halálgömb motorozást, mely után a tűzijátékban gyönyörködhettünk. A napot diszkó zárta.

            Vasárnap olyan előadást hallhattunk Gazsó Dóra előadásában a Művelődési Házban, amit a konferenciák mottójául választottunk: „Ha nincs gyökerünk, elvisz a szél!”. Békésszentandráson a gyökereket a szőnyegszövés jelenti, mely nemzedékről nemzedékre szállt, hiszen nem tanították az iskolában. Dóri egyetemi évei alatt írt szakdolgozatát mutatta be olyan közérthető, lenyűgöző stílusban, mely mindenkit mélyen érintett a lelkében és meghatottan hallgattuk. Az előadás előtt Balla Lili énekelt népdalokat és ifj. Virág Sándor Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson című verset szavalta el. Ez a vers ihlette az előadót is és vers címével zárta mondanivalóját. Majd a Polgármesteri Hivatalban dr. Molnár Karolina „Európai polgárok szerepe az uniós integrációban, az önkormányzatiság az EU-ban” címmel tartott előadást, melyet a sajtótájékoztató követett. A testvértelepülési találkozó a Nemzeti Összetartozás Emlékparkban koszorúzással zárult.

            ez a három nap mind a négy település számára élményekben gazdag volt, és mindannyiunkban az összetartozást erősítette. Reméljük, jövőre ismét találkozunk!    

Eredmények

VI. Lábtenisz bajnokság:

1.      Farkas Péter – Plentri Norbert

2.      Gugolya György – Bene Károly

3.      Olasz Imre – Olasz István

III. Vitamin-nap kispályás labdarúgó bajnokság:

1.Öcsöd FC

2. Sehol FC

3. Ágyúsok

Erős emberek:

1.      Vereb Zoltán

2.      Bencsik Zsolt

3.      Foltán Róbert

Testvérkupa – öregfiúk labdarúgó mérkőzések:

1.      Békésszentandrás

2.      Kishegyes

3.      Simonyifalva

4.      Körösfő-Nyárszó

Főzőverseny:

1.      Mozgáskorlátozottak Békésszentandrási Egyesülete

2.      Ipartestület

3.      Kertbarát Kör

Különdíj: 1. Vitéz Sinka Mátyás Alapítvány – Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület

2. Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének Békésszentandrási Csoportja

KÖSZÖNJÜK!         

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a VII. Sport- és Vitamin-nap programjai felejthetetlen élményt jelentsenek minden résztvevő számára. Az alább felsoroltak segítsége nélkül nem jöhetett volna létre ez a színvonalas rendezvényünk. Köszönet érte!

Oryza Kft – Reile Márton, Reile Tamás, Reile Andrea, Körösparti Nyár Kft, ifj. Barna Antal, Dernovics Péter, OTP Nyrt. Szarvas, Penta Drink Kft, Mezőmag Kft., Balla Ferenc, Balláné Tóth Krisztina, Melis Pékség, Hunya Zoltán, Zsobeni Pékség, Young Hús, Gyekiczky János, Kugyela Balázs – Cervus Gast Kft., Körösmarket Kft., Rusz Zoltán,

Alföldvíz Zrt., Art-Kelim Kft., Babák Ildikó, Bagi László, Bagi Tüzép, Balla Lili, Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Népegészségügyi Intézete Szarvasi Kirendeltsége, Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület, Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat dolgozói és közfoglalkoztatottjai, Békésszentandrási Dolgozók Horgász Egyesülete, Békésszentandrási Gyógyszertár, Békésszentandrási Kézilabda Club, Bencsik Erzsébet, Bolgár Tamás, Bölcsőde dolgozói, Darabosné Megyeri Rozália, Doroginé Gulyás Györgyi, dr. Olasz Imre, Fabó István, Fazekas Mihály, Fürge Lábak néptánccsoport, Gazsó Dóra, Gazsó Imre, Gondozási Központ dolgozói, Győri Jánosné, Harangozó Sándor, Hévizi Mariann, Hévizi Róbert, Horváth András Zsolt, Hunyadi János Katolikus Általános Iskola és Óvoda dolgozói, tanulói és óvodásai, Hunyadi Mátyás Kajak-Kenu és Szabadidő Sport Club, Hydro-Power Consulting Kft., ifj. Barna Antal, ifj. Köteles József, ifj.Virág Sándor, IRISZ virágbolt, Jelenker Bt., Kertbarát Kör, Kondacs Lászlóné Viktória nemzetesasszony, Korbely György, Korr-Nix Bt., Kovács Lászlóné, Kozák János, Körös Aqua Kft., Körös Művelődési Ház és Könyvtár dolgozói, Körösparti Nyár Kft., Köteles Tamás, Lázár Mihályné, Lestyán Goda Mihály, Losonczi Imre, Major Imre,, Medvegy Pálné – Szlovák Általános Iskola, Miknyik Mihályné, Molnár Imre Zoltán, Molnár Karolina, Molnár Veronika, Mozarella Kft., Mozgáskorlátozottak Békésszentandrási Egyesülete, Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesülete Békésszentandrási Csoportja, Muslincák, Nagy Tünde, Némedi Trafik Bt., Nyéki Valéria, Nyugdíjasok Szociális és Kulturális Egyesület, Ozirisz konyha, Pálus István, Patkós Ildikó, Perga Duó Bt., Pleskó Balázs, Polgármesteri Hivatal dolgozói, Prjevara Gábor, Röfi Bt., Sinka Jánosné, Sipos Zoltán, Szabó Fruzsina, Szalai Gábor és neje, Szarvas Coop Zrt., Szarvasi Polgárőr Egyesület, Szécsi Balázs, Szentandrási Dalkör, Tóth Zoltán és családja, Valencsik Mihály, Varga László, Vértessy Tánc-Sport Egyesület, vitéz Kondacs László csendőrtörzsőrmester, Vitéz Sinka Mátyás Alapítvány, vitéz Szécsi Mátyás Pál törzskapitány

 

Sinka Imre polgármester és a Képviselő-testület

   

 

   


   

   

   

   

Oldalainkat 6 vendég és 0 tag böngészi

   
© © 2009 - 5561 Békésszentandrás, Hősök tere 1. Telefon: (66) 218-344; Fax: (66) 218-344 /26-os mellék - Email: polghiv@bekesszentandras.hu